A válás perce oly nehéz,  A kézben nyugszik még a kéz,  A szembe olvad még a szem  Mint mindörökre, végtelen;  S a lélek már csak félig itt,  Félig követi útjait  S jobb része mégis ezalatt  A búcsúzónál itt marad.    A viszontlátás oly nehéz,  A kézben nyugszik már a kéz,  A szembe olvad ...

Egyszer vol, hol nem volt,  Egyszer ő is így dalolt.  Oly rég, mikor még...  Homályos a kép!    Barna haj, fekete szem...  Folyton ez jár az eszemben.    Hogy ki ő, azt nem tudom,  És képét sem láthatom.  S mégis itt él a szívemben,  S dalol a fejemben...!  

Zuhanok a mélybe   Be a sötétbe   Oda ahol béke van   Oda ahol csend van     Különös utazás   Átéltem sokszor már   Mindig visszatértem   De most itt lelem végzetem     Nem tudom van-e vissza   Túl mélyen vagyok a sárba   Kell egy kéz mi kisegít   A rosszból a jóba ...

Viharos nap után furcsa álmot hozott az éj  Láttam, ahogy a Hold és csillag egybekél.  Néztem csodálón, amint járják a nászuk,  Immár aranyos ösvényen visz az útjuk.  Útra kéltek ők a szólító messzeségbe,  Hívták őket a sötétlő csendes égbe.  Hol sír csendje honolt és mély sötét,  Egymás kezét szorítva indultak oda ...

Itt vagyok, de elmennék  nem volt kevés a nem elég.  Elvertek és csókoltak,  Szidás után bókoltak    Elszakadt hát összetettem,  porszemeket szemezgettem.  Megkaptam és félretettem,  elaludtam, majd felébredtem.    Ne segíts, én nem segítek,  ne csókolj mert elveszítlek  Nyugtom ...

Bús szívemnek éjszakáján,  lelkünk régi színes álmán,  eltűnődök kedvesem,  de már azt a régi vágyat  nélküled meg nem lelem.    Minden ajtó nyitva, tárva,  csak a szívem van bezárva,  nem nyithatja senki sem,  bús, magányos éjszakákon  rád gondolok, kedvesem.